Akik akasztottak már komolyabb busát azoknak gondolom nem kell ecsetelnem, milyen kiváló sporthal a busa. Vad kirohanások, olykor ha a felszín közelében fárasztunk akár a 15 kilós példányok is delfinként vetik ki magukat a vízből....
Azonban a nyári meleg nem jó hatással van rájuk, ilyenkor legtöbbször akárha zsákot kellene bevontatnunk, komolyabb csatározás nélkül a merítőbe terelhetjük halunkat. Én kicsit viszolygok a vágóhorog használatától, de 12 kg felüli példányokat már érdemesebb vagy vágóhoroggal, vagy kézzel emelni ki a vízből. Ha egyedül horgászunk, akkor mindenképp a vágóhorgot ajánlom a nagy példányok kiemelésére. Mert többnyire mikor a szákba kerül, különösen az odáig lustán viselkedő példány, olyan vad csapkodást visz véghez, hogy akár tönkreteheti merítőhálónkat is.
Szóval nyaranta akár a zsák, megjegyzem éjszaka ilyenkor is kemény csaták várnak ránk. Azonban, ha valami okból megriasztjuk merítés előtt, vagy magával a merítővel, no akkor aztán várhatjuk mire újra fölénybe kerülünk. Pillanatok alatt képes 20-30 méteres kirohanásokra. Szerencsére sosem a nád felé tart, mint mondjuk a ponty, azonban a hínármezőkbe ha lehetősége van, beleveti magát. Legtöbbször azonban a nyílt víz felé indul befelé, ahol akadók híján igazán kiélvezhetjük a fárasztás örömeit.
Minden hal kapása kicsit váratlanul jön, de készüljünk rá, bevágásunk ne legyen nagyon erős, főként ne nagy rántással vágjunk be, mert ilyenkor majdnem biztos, hogy szakad a zsinór. Csupán egy magabiztos behúzás legyen. A féket már horgászat megkezdése előtt állítsuk kicsit puhábbra, és a dobot fogjuk le a bevágás pillanatakor, ha érezzük a halat akkor azonnal emeljük fel kezünket a dobról és engedjük futni zsákmányunkat. Ugyanis az akasztás után a nagy példányok olyan vehemenciával képesek megindulni válaszul a fájdalomra, mikor a szájukba akasztottuk a horgot, hogy minden gond nélkül eltépik a komoly fonott zsinórt is. Máig hihetetlen számomra ez, azonban néhány "dínót", emiatt veszítettem el, komolyan mondom akkorát rúgnak, mintha jól pofán csapnák az embert. Első érzés mikor ráhúzunk a kapásra, mintha megakasztottuk volna a túlpartot, és kb. mint a pontynál, kicsit puha húzást érzünk, aztán meg jön a durr, többnyire fordul egyet és rúg egy iszonyatost, úszózásnál, különösen ha alig a felszín alatt akasztottuk, megtörténik, hogy szabályosan kirepül a vízből akár 2-3 méter hosszan is a levegőben. Persze ha szoros volt a fék, akkor csak a szakadt zsinór vár bennünket ezután nem a fárasztás. Mikor megnyugodva már csak fut a vízen, na akkor érdemes bekeményíteni kicsit, ekkor már megtudjuk saccolni mekkora lehet az ellenfelünk. Szerelékeim olyan erősek, hogy a fehér busát szinte szó nélkül kivontatom, pedig ők aztán tudnak vadul viselkedni, de hát az erős szerelékkel, a felém csak 1-3 kilós példányok ellen, nem kihívás. Mintha keszeg akadna a nehéz-pontyozó szerelékre. A nagy pöttyöseket azonban akárha harcsánál, komolyabb erőfeszítésekre késztetem, kifordítom, megállásra kényszerítem, hehe...de legalábbis próbálom. Ez is csak fárasztási stílus, engedhetjük, hogy csak felszerelésünk dolgozzon, és ha húz a halunk, hát hagy húzzon, majd belefárad alapon is kivehetjük a végén. Ez egy 10kg példány esetében félóra fárasztás. :) Azon meg ne aggódjunk, hogy túl közelben akasztottuk meg, tesz róla, hogy távolabbra meneküljön. Az alábbi videón - ami sajnos minőségben átlagon aluli - bár az első nagyon komoly kirohanásokat nem sikerült felvenni, mert a többi vízben lévő botot kellett kimenekíteni a vízből, hogy legyen hely a fárasztáshoz, azért jól látszik milyen hirtelenséggel lódul neki olykor, vagy vált irányt. Az egy alkalommal szinte kénytelen vagyok elrántani a halat, hogy kifordítsam a sűrű hínármező irányából, ahová tartott.
Ha már megvan a hal, ne hálóba tegyük inkább mint csukázásnál, akasztjuk nagy méretű karabinerre, már ha szándékunkban áll megtartani. Megjegyzem a fehér busának gyengébb az állkapcsa, mint amit megszoktunk, ezért egy zsinórra csak egyet tegyünk, különben képesek leszakítani egymást. Hálóban nem bírja, nagyon gyorsan elpusztul.
Azonban a nyári meleg nem jó hatással van rájuk, ilyenkor legtöbbször akárha zsákot kellene bevontatnunk, komolyabb csatározás nélkül a merítőbe terelhetjük halunkat. Én kicsit viszolygok a vágóhorog használatától, de 12 kg felüli példányokat már érdemesebb vagy vágóhoroggal, vagy kézzel emelni ki a vízből. Ha egyedül horgászunk, akkor mindenképp a vágóhorgot ajánlom a nagy példányok kiemelésére. Mert többnyire mikor a szákba kerül, különösen az odáig lustán viselkedő példány, olyan vad csapkodást visz véghez, hogy akár tönkreteheti merítőhálónkat is.
Szóval nyaranta akár a zsák, megjegyzem éjszaka ilyenkor is kemény csaták várnak ránk. Azonban, ha valami okból megriasztjuk merítés előtt, vagy magával a merítővel, no akkor aztán várhatjuk mire újra fölénybe kerülünk. Pillanatok alatt képes 20-30 méteres kirohanásokra. Szerencsére sosem a nád felé tart, mint mondjuk a ponty, azonban a hínármezőkbe ha lehetősége van, beleveti magát. Legtöbbször azonban a nyílt víz felé indul befelé, ahol akadók híján igazán kiélvezhetjük a fárasztás örömeit.
Minden hal kapása kicsit váratlanul jön, de készüljünk rá, bevágásunk ne legyen nagyon erős, főként ne nagy rántással vágjunk be, mert ilyenkor majdnem biztos, hogy szakad a zsinór. Csupán egy magabiztos behúzás legyen. A féket már horgászat megkezdése előtt állítsuk kicsit puhábbra, és a dobot fogjuk le a bevágás pillanatakor, ha érezzük a halat akkor azonnal emeljük fel kezünket a dobról és engedjük futni zsákmányunkat. Ugyanis az akasztás után a nagy példányok olyan vehemenciával képesek megindulni válaszul a fájdalomra, mikor a szájukba akasztottuk a horgot, hogy minden gond nélkül eltépik a komoly fonott zsinórt is. Máig hihetetlen számomra ez, azonban néhány "dínót", emiatt veszítettem el, komolyan mondom akkorát rúgnak, mintha jól pofán csapnák az embert. Első érzés mikor ráhúzunk a kapásra, mintha megakasztottuk volna a túlpartot, és kb. mint a pontynál, kicsit puha húzást érzünk, aztán meg jön a durr, többnyire fordul egyet és rúg egy iszonyatost, úszózásnál, különösen ha alig a felszín alatt akasztottuk, megtörténik, hogy szabályosan kirepül a vízből akár 2-3 méter hosszan is a levegőben. Persze ha szoros volt a fék, akkor csak a szakadt zsinór vár bennünket ezután nem a fárasztás. Mikor megnyugodva már csak fut a vízen, na akkor érdemes bekeményíteni kicsit, ekkor már megtudjuk saccolni mekkora lehet az ellenfelünk. Szerelékeim olyan erősek, hogy a fehér busát szinte szó nélkül kivontatom, pedig ők aztán tudnak vadul viselkedni, de hát az erős szerelékkel, a felém csak 1-3 kilós példányok ellen, nem kihívás. Mintha keszeg akadna a nehéz-pontyozó szerelékre. A nagy pöttyöseket azonban akárha harcsánál, komolyabb erőfeszítésekre késztetem, kifordítom, megállásra kényszerítem, hehe...de legalábbis próbálom. Ez is csak fárasztási stílus, engedhetjük, hogy csak felszerelésünk dolgozzon, és ha húz a halunk, hát hagy húzzon, majd belefárad alapon is kivehetjük a végén. Ez egy 10kg példány esetében félóra fárasztás. :) Azon meg ne aggódjunk, hogy túl közelben akasztottuk meg, tesz róla, hogy távolabbra meneküljön. Az alábbi videón - ami sajnos minőségben átlagon aluli - bár az első nagyon komoly kirohanásokat nem sikerült felvenni, mert a többi vízben lévő botot kellett kimenekíteni a vízből, hogy legyen hely a fárasztáshoz, azért jól látszik milyen hirtelenséggel lódul neki olykor, vagy vált irányt. Az egy alkalommal szinte kénytelen vagyok elrántani a halat, hogy kifordítsam a sűrű hínármező irányából, ahová tartott.
Ha már megvan a hal, ne hálóba tegyük inkább mint csukázásnál, akasztjuk nagy méretű karabinerre, már ha szándékunkban áll megtartani. Megjegyzem a fehér busának gyengébb az állkapcsa, mint amit megszoktunk, ezért egy zsinórra csak egyet tegyünk, különben képesek leszakítani egymást. Hálóban nem bírja, nagyon gyorsan elpusztul.
