2013. május 06., 10:53
szerző: Nagy Imre
Borsosgyőr - Nem az első, és remélhetően nem is az
utolsó „szörnyet” fogták ki a múlt héten a tóból. Ungvári Attila halőr
nem mindennapi körülmények között, fenekezve akasztott meg egy busát,
amit fél órás küzdelem árán húzott a part közelébe.
Mint azt Karvas Gábortól, a tó
tulajdonosától megtudtuk, megfelelő nagyságú szák hiányában a vízbe
gázolva húzták partra a zsákmányt, ami pontosan 46 kilogrammot nyomott. A
tógazda azt is elmondta, hogy volt már hasonló fogásuk: négy évvel
ezelőtt egy 42 kilós busára találtak. A tó korából (hetven éves) adódóan
pedig biztosan úszkál még benne néhány méreten felüli harcsa, busa,
csuka és süllő is.

Karvas Gábor és Ungvári Attila a rekordméretű busával (Fotó: Karvas Gáborné)
Karvas Gábor kétszeresen örül a
fogásnak, mint mondta, a busa rendkívül kártékony, hatalmas étvágyú hal,
ami óriási mennyiségű planktont fogyaszt, így „eleszi” a többiek elől a
táplálékot. Annyi bizonyos, hogy a most kifogott példány esetében ettől
már nem kell tartani.