Eredményes horgászatunk egyik alappillére, hogy horgaink hol, milyen távolságban helyezkednek el, csalinktól, legyen az Technoplankton tabletta, bármilyen préselt készítmény vagy etetőkosár. Minél messzebb kerülnek annál valószínűbb, hogy csak a közelben úszkáló halak fognak véletlenül a horogba akadni. Ez semmiképp sem lehet egy jó horgász célja. Persze nem utolsósorban, a véletlen sokkal kisebb eredményt hoz, mint a céltudatos horgászat. Vegyük hát sorba milyen tényezők befolyásolják horog eresztékeink hosszát, hiszen nem győzöm hangsúlyozni a jó horgász ismérvét: az OTT és AKKORban kell megfognunk a halat. Merészség és felelőtlenség hát centimétereket, horognagyságot, zsinórvastagságokat, ólomnehezék súlyokat írni, hiszen honnan tudom én, hogy kedves horgászolvasóm, miféle vízen horgászik. Mennyi az akadó, milyen a vízmélység, mekkora sodrás, mekkorák a busák? Persze adottak az alapszabályok, az általánosságok, amelyek minden vízre érvényesek, és ismeretükkel hatékonyabbak lehetünk, s épp úgy ezen ismeretek hiánya, oly annyira elennünk fordulhat, mintha arcul csapna.
A legtöbb sikertelenség véleményem szerint pont annak tudható be, hogy egyszerűen alkalmazunk egy módszert amelyet a látottak alapján sikeresnek vélünk, de nem formáljuk át a mi arculatunkra. A saját vizünkre, s akár a saját halainkra, hiszen némileg még a halak viselkedése is változhat élőhelyük tulajdonságbeli különbségei alapján.
Első lépés mindig a horgászmódszer kiválasztása kell, hogy legyen. Többnyire ismerjük a vizet ahová indulunk, hát aszerint szereljünk. Egy mocsaras vízben fenekezni, emelt fenekes nélkül hatalmas butaság. Hiszen a busa semmit sem lát az oldódó csaliból. A kárász, ponty még csak kitúrná esetleg, de a busa nem fog a kedvünkért bányászni a mocsárban. Aztán ott van még mikor meglehetősen hínáros a meder. Itt sincs sok esélyünk a fenekező szerszámmal. Tudnunk kell, hogy a busa előszeretettel a nyílt vízen tartózkodik, a tiszta terepen. Minthogy észre is kell vennie az etetésünk, legjobb a horgászhelyet s akár a mélységet is eszerint választani ki
Fenekező horgászat esetében, sok variációnk nincs. A horognak 6-10 cm közötti előkén érdemes lebegnie függőlegesen a kosártól. S a 10cm már itt is határeset, egész nyugodtan kijelenthető, hogy a nyolc centire lebegtetett horog a legmegfelelőbb. A nagyobb busa fogáshoz arányosan nagyobb előkehossz teljesen badarság. A kisebb és a nagyobb busa is egészen közel megy a kosárból áradó kajához, és szájával akár súrolja is azt. Miközben lassan szipogva elhalad felette, a horog megakad az alsó szájrészben. Talán a busa alsó szájrészének vastagsága adhatna okot az előke hosszának növelésére, de minthogy jelentős különbségről nem beszélhetünk, ezért a Szilvási Szilárd által kigondolt előkehossz különbségeket nevetségesnek tartom. (Meglátásom, és véleményem, hogy Szilvási remek horgász, nagyon sok horgásztechnikában kiemelkedő, és követendő, de még teljesen amatőr busahorgász.) A túl hosszú előkével minden esetben a busa külső akadását segítjük elő. Sok kapásunk lesz így melyek nem akadnak meg vagy útközben elmarad a hal az oka pedig, hogy a horog nem a halunk szájába akadt.
Úszós horgászat esetében is ugyanez történik amennyiben a horgot túllógassuk a kosáron, na de mit is jelent az, hogy túllógatni? A horog legalsóbb pontja tapasztalatom szerint, maximálisan épp egy horognagysággal lóghat csak túl a kosáron. A legfogósabb horog pedig a kosár aljától számítva fél - egy horognyival feljebb helyezkedik el. Persze ez nem azt jelenti, hogy egy öt centivel túllógatott horgon nem foghatunk busát, azonban ez a táv nem emeli, hanem csökkenti a fogási esélyeket. Az esetek túlnyomó többségében a rövidebb előkére érkezik a busa.
Egy pillanatra megállok itt. Sokszor megmosolygom a kedves horgásztársakat, mikor jönnek ezzel vagy azzal az úgymond új ötlettel, s példának okáért épp a horogtávolsággal is. Amit személyes tapasztalat alapján kijelentek - tudnotok kell - az nem egy, vagy tíz kifogott busa alapján történt megfigyelés, hanem több ezer kifogott busa alapján leszűrt tapasztalat. Érdemes belegondolni, vajon kinek higgyen az ember :) Én a sok ezer busának hiszek!
A túl hosszú előkén a horgokba bele-bele akadnak a busák, és a kapás amit látunk erőteljes gyors rántások a spiccen, vagy úszón, melyet leggyakrabban nem követ elhúzás. Úszóson itt is több információnk van, hiszen akár látjuk is a kimoccanó busát, olykor még a vízből is ki ugrik ilyenkor. A baj az, hogy a megugró busa képes szétijeszteni az egész csapatot, mely már közel a horgunkhoz s ezáltal a biztos kapáshoz helyezkedett el, s kezdődhet minden elölről.
Úszós horgászat esetében kitudjuk használni a hosszú előkéket is, mégpedig azokban az esetekben, mikor túl sok egyéb hal van a vízen. Kifejezetten a snecik, és a törpeharcsák szoktak gondot jelenteni. A küszöktől még csak-csak megszabadulhatunk, amennyiben valamivel mélyebbre helyezzük a kosarat, viszont a törpeharcsa követi mindenhová. Törpeharcsás vízen nem mindegy meddig tudjuk a szerelékünk úgy a vízben tartani, hogy ne akadjanak fel a horgokra a kis ördögök. Véletlenszerűen ismertem fel, hogy a hosszabb előkére lassabban akadnak fel. Kísérletezésem arra irányult, hogy talán a busa nem megy elég közel a kosárhoz, és nem elég az előkehossz ami így a szívás hatására nem tud a busa szájában landolni. Nem jött össze az elképzelésem, legalábbis nem eredményezett több, és gyorsabb kapást a hosszabb előke.
Esetemben a hosszabb előke nem túllógatott horgokat jelent, hanem az egész kosarat megváltoztattam, hogy hosszabb előkével tudjak horgászni, a horgok a kosárhoz - csalihoz - mérve ugyanúgy a bevált távolságban helyezkednek el. Ezeket a kosarakat neveztem el hosszabbított kosárnak.
A hosszabb előkén lágyabban mozgó horgokat könnyebben félrelökik az egyéb halak és ritkábban akadnak fel rájuk. Persze a sűrű fekete nyüzsgő labdából ez esetben is elkerülhetetlen, hogy idővel ne szúródjon fel egy-egy a tűhegyes horogra, de az esetek nagy részében ez később történik meg ezáltal növelhetjük a busafogás esélyét.
Sajnos azonban az is bebizonyosodott, hogy a hosszabb előkén a busa is lassabban akad meg. Youtubon és Facebook oldalamon is megosztott videómban próbáltam beszélni a két busafaj közötti úgymond "szipogási" különbségről, viszont nem igazán érthető mit is akartam mondani. Lényeg, hogy a horog a kapást megelőzően már sokszor a busaszájában van, a szívás irányába tehetetlenségi erejében kimozduló horog azonban nem fordul minden esetben úgy, hogy az kifújáskor illetve a szívó erő múltával megakadjon a busa szájában. Valószínűsítem, hogy úszózás esetében ezért válnak be sokkal jobban a nagy méretű öblös horgok.
(Így zárójelben megjegyzem, valamikor 9 éve, mikor a horogmérettel kísérleteztem, ami a kéthorgos végszereléken egyforma hosszúságú előkén elhelyezett különböző nagyságú horgokat jelenti, az esetek 90%-ban a nagyobb horogra érkezett a hal. Akkor vált kedvenc favoritommá a 2/0-ás horog méret, mely azóta is kísér. Csak érdekességként az időben visszautazva: 6-os horogmérettel kezdtem el a busázást. Azokban a "horogkísérleti" szakaszokban éves fogásom kb. 500-800 db. kifogott busát jelentett. Horgászatonként átlagosan 15 darab busát. Cseppet sem dicsekedni akarok a számokkal, pusztán szeretném érzékeltetni meglátásaim mire alapozom!)
Nos, tehát a busa beszívja, majd mondhatnánk kifújja a horgot, csakhogy nem fújja ki, mert a kopoltyúin keresztül távozik a felesleg. (Persze tud a busa fújni is: ilyenkor keletkeznek azok a harcsa mozgásra emlékeztető, vagy mondhatnám: megtévesztésig hasonlító örvények.) Viszont a szívó erő megszűnésével a horog igyekszik vissza eredeti helyzetébe, ez az első lehetőség, hogy a horog megakadjon. A fehér busa szipogása sokkal gyorsabb, mint a pettyes busáé, és csak ritkán áll be mozdulatlanul a kosárhoz. Az esetek túlnyomó többségében lassú mozgásban van a kosár körül. Ez a mozgás a második lehetőség az akadásra. Egyszerűen lassú haladásával a beszívott horgot akadáshoz segíti, na onnantól már nem lassú a mozgása xD. Egy táplálkozó busánál a szívások olyan erővel történnek, hogy a komoly teherbírású úszók is megsüllyednek, annak ellenére, hogy a horog egyáltalán nincs illetve nem akadt meg még a busában! A pettyes busa, noha jóval nagyobbakat szipog lényegesen lassabb ütemben teszi ezt. A nagy számok törvénye pedig, hogy egy-egy szippantás után a horog jól akadjon később következik be. Ráadásul a pettyes busák képesek szinte mozdulatlanul állni a kosár mellett és kitartóan falatozni a finom felhőt. A nagy számok törvénye persze ilyenkor is győzhet. Nem ritka eset, hogy az egyébként is ütemesen mozgó úszó besüllyed picit, és még kivehetőbbek a szipogás ütemei, noha nem indul el, mégis pettyes busa esetében (mindig pettyes az elkövető ilyen esetben) szinte a legjobb akadást biztosítja a bevágás.
A busa egyre közelebb merészkedik a felhőhöz, hogy minél több táplálékhoz jusson, oly annyira, hogy szinte érinti a kosarat (minden bizonnyal érinti is, sőt tolja maga előtt, olykor be is szippantja azt.) A kosárból noha nyugalmi állapotban lefelé hullik a kaja, a busa szívó hatásának következményeként oldalra fordul a felhő. A busa felső szája azaz az akadási pont ilyenkor nagyjából a kosár, vagy tabletta közepénél lehet. s ha megfelelő az előke hossz, akkor az is a busa szájába kerül. Ha belegondoltok, ilyenkor a túllógatott horog a busa alsó szája, vagy az alatt helyezkedik el, és így szinte kizárja az akadás lehetőségét. Amennyiben a busa a túllógatott előke távolságából is képes lenne felszippantani a horgot, akkor minden bizonnyal történnének mélyebbre nyelt akadások is a hosszabb előkének köszönhetően, de ilyen nem történik: a horog mindig a szájrészen helyezkedik el, sosem a szájüregben. Szinte biztosra veszem azt, hogy ilyenkor is a mozgásban lévő busa lassú haladása segíti, hogy horgunk megkapaszkodjon kicsit benne, az úszó felhajtó erejének közrejátszásával. (Fenekező horgászat esetében ugyanúgy a kosár felett tovább úszó halba akasztja meg az ólom a horgot) Persze ilyenkor a horog ahogyan írtam is, éppen csak megkapaszkodik, és szükség van a bevágásra is, hogy a horog biztosan átüsse a kemény szájrészt. A fehér busa jellemzően megugrik, ahogy érzi a bajt, s ha az ellenállás - az úszó felhajtóereje, illetve az ólom súlya - kellő mértékű akkor megakasztja saját magát. Kisebb - tapasztalatom szerint kb. 6-8 kilóig - pettyes busáknál is elegendő az úszó felhajtóereje, hogy halunk jól akadjon, nagyobb hal esetében azonban, annyira ritka a kivétel, hogy nyugodt szívvel mondhatom: SOSEM akad meg magától.
A videómban emlegetett nagy pettyes busák még esélytelenebb akadását persze, nem csak a kemény páncél, hanem maga a lefenekezett csúszóólmos módszer is növeli. Kapáskor - ami szinte kivétel nélkül lassú már-már méltóságteljes - az úszó eleve süllyedni kezd, s mi berántáskor, a fenéken lévő ólomnak köszönhetően az úszó felhajtóerejét semlegesítve lefelé rántjuk meg a horgot aminek felülre kéne akadnia, leggyakoribb esett, hogy a hatalmas szájból, melynek csak a hártyájába kapaszkodott meg a horog ilyenkor kifelé fordul és a hártyát felszakítva kiakad a halból. Az általam megfogott nagy pettyes busáknál a horognak vagy a szájszegletbe sikerült akadnia, vagy az úgymond különálló külső szájrész mögé.
Fenekező horgászatnál jobbak az esélyek az akadásra. Az alsó szájrész ugyanis noha kemény csontot tartalmaz, a külső húsos rész megtartja a halat kisebb horgok esetében is.
Szándékosan nem ejtettem szót magáról az előkéről, és egyszerűen azért nem, mert mindig puha fonott előkét használok. Tapasztalattal, hát nem tudom alátámasztani azt, hogy a merev zsinórra kötött előkénél jobb a puha előke. Amennyiben a fentiekben leírt akadásról való elképzelésem hiteles, akkor a merev előkének semmi hátránya nincs, sőt akár jobb is lehet. Hiszen nem feltétlenül a beszippantott horog miatt akad meg a busa, hanem ha mozgás közben összetalálkozik a megfelelő mélységben lógatott horoggal. A merev előke legyen az idei év egyik kísérlete :)
